Az inverter gyártó Solaredge három újabb pert indított versenytársa, a kínai Huawei ellen szabadalombitorlásra hivatkozva. Ezt három hasonló, a Huawei elleni jogi lépés előzte meg, amelyeket a Solaredge tavaly Németországban indított. Bár a Huawei úgy döntött, hogy nem kommentálja az ügyet, a kínai gyártó felfedte, hogy idén májusban három szabadalmi peres eljárást indított a Solaredge ellen egy kínai bíróság előtt. 

2019. október 8., forrás: mnnsz.hu

Az izraeli székhelyű inverter gyártó, a Solaredge Technologies, Inc. három újabb pert indított versenytársa, a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. ellen Kína Jinan és Shenzhen régióinak bíróságain. 

A Solaredge azt állítja, hogy a Huawei jogosulatlanul használta fel a Solaredge HD-Wave inverter technológiáját, és most kártérítést és bírósági meghagyást kér. „Eszközeink védelme érdekében továbbra is jogi lépéseket fogunk tenni a Huawei és mások ellen” – jelezte a vállalat kiadott közleményében. 

Az új eljárásokra három hasonló, a Huawei német üzleti egysége, a Huawei Technologies Düsseldorf GmbH és helyi forgalmazója, a Wattkraft Solar GmbH ellen a Solaredge által Németországban tavaly nyáron indított jogi lépést követően került sor. 

Eredetileg a Solaredge egy keresetet nyújtott be a Mannheim-i Regionális Bíróságon, kinyilvánítva jogait a Solaredge szabadalmaztatott, egyenáramra optimalizált inverter technológiájának használatára vonatkozóan. Egy hónappal később a cég két újabb keresetet nyújtott be ugyanennél a bíróságnál, arra hivatkozva, hogy a Huawei újabb két szabadalmát sértette meg. Akkor a felperes azt közölte, hogy szándékában áll megakadályozni, hogy a Huawei bármilyen, szabadalommal védett inverter technológiával gyártott ún. multi-level invertert értékesítsen a német piacon. 

Fény derült a Huawei válaszára és három újabb perre

A Huawei a pv magazine felé azt nyilatkozta, hogy még nem kapott értesítést sem az újabb jogi eljárásokról, sem azok konkrét tartalmáról, ezért a vállalat egyenlőre nem fogja kommentálni az új pereket. „A Huawei proaktív módon fog válaszolni a jogi eljárásokra azzal, hogy igényli az ügyben érintett összes szabadalom érvénytelenítését, továbbá a jogsértés be nem következésére épülő erős védelmet készít elő” – ismertette a kínai gyártó. „Nem számít, hogy mi lesz az ügy kimenetele, az nem fogja érinteni a Huawei Németországban vagy máshol működő vállalatait.” 

A cég azt is elárulta, hogy 2019 májusában hivatalosan három szabadalom megsértése miatt indított eljárást a Solaredge ellen Kínában, a Guangzhou-i Szellemi Tulajdon Bíróság előtt, azt állítva, hogy a Solaredge sértette meg a Huawei inverter feszültség módosítással és optimalizálás vezérlési megoldásaival kapcsolatos szabadalmai megsértéséért. „A Huawei olyan rendelet kiadását kérte a bíróságtól, hogy a Solaredge kizárólagos tulajdonában álló, Shanghaiban és Guangzhouban található leányvállalatai, valamint a Solaredge legnagyobb eredeti berendezés gyártója, a Jabil Circuit (Guangzhou) Co., Ltd. azonnal függesszék fel a szabadalomhoz fűződő jogaink megsértését, többek között ideértve a jogsértésen alapuló termékek gyártását, felhasználását, értékesítését és értékesítésre kínálását, és hogy kárpótolják a Huawei-t az elszenvedett gazdasági veszteségért” – fejtette ki bővebben a cég. 

A Huaweinek meggyőződése, hogy mind az európai, mind a kínai jogrendszer végül helyes következtetésre fog jutni az összes ilyen eljárásban.